2024.02.16.

Több évtized eredményes munkájáról emlékeztek meg

A vármegyei szövetség jubileumi összejövetelén több tíz emlékplakett talált gazdára .

Kedden este nem tréningruhában, mezben, fekete bírói szerelésben a pálya mellett, hanem ünnepi öltözetben találkoztak a vármegyei kézilabdában vagy a vármegyei kézilabdáért dolgozó volt játékosok, játékvezetők, edzők, szakosztályvezetők, tisztségviselők. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabda Szövetség 2023-ban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, ebből az alkalomból gyűltek össze a sóstóhegyi Bíbic Hotelban. Az eseményen mutatták be az évfordulóra készült kiadványukat, amely bepillantást enged a vármegyei kézilabda elmúlt hetven évének gazdag múltjába. Bemutatták többek között vármegyénk tradicionális egyesületeit, helyet kapott benne többek közel harminc szakember, játékos méltatása is, valamint a vármegyénkben már megszűnt és működő csapatairól készült fotók is.
– Ha visszagondolok a saját életemre, a nagy része itt zajlott köztetek. Van itt olyan, aki harminc éve hazazavart az edzésről, van olyan, aki miután letettem a vizsgámat megtanított a játékvezetésre, később pedig a versenybíráskodásra, voltak olyanok, akik végignézték, ahogy anyuka lettem, ahogy lediplomáztam. Szóval nehéz úgy megszólalnom, mintha nem egy család lennénk – mondta köszöntőjében dr. Tordai Ilona, a vármegyei szövetség elnöke. – Az ország legkeletibb vármegyéje vagyunk az országnak, ahonnan nehéz érvényesülni. Mégis évről, évre tudtunk olyan sportolókat, szakembereket adni a Magyar Kézilabda Szövetségnek, akikre büszkék lehetünk. Van tehát mit ünnepelnünk. Ebben a teremben több dolog köt bennünket össze, mint ami elválaszt és ez a közös szenvedély a kézilabda – tette még hozzá.
– Köszönöm mindenkinek, aki a vármegyében legyen az játékos, sportvezető, testnevelő a kézilabdáért tett. Az elmúlt hetven évben olyan szakmai munka folyt, amelyre méltán lehet büszke mindenki – fogalmazott Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés elnöke.
A köszöntők után közel negyven emlékplakett talált gazdára, a legnagyobb tapsot a közelmúltban elhunyt Veress László kapta, akinek plakettjét lánya vett át. Veress László 1965-ben tett játékvezetői vizsgát, pályafutása során több elismerést is átvehetett, 2003-ban Aranysípot, 2015-ben pedig életmű-díjat kapott a vármegyei szövetségtől. Elismerésben részesült kollégánk, Tarnavölgyi Gergely is, többek között száz NB I.-es mérkőzésen szerepelt a nyíregyházi kézilabda csapat színeiben, Skaliczki László szövetségi kapitánysága alatt tíz alkalommal a felnőtt válogatottban is pályára léphetett.
Harminc éves játékvezetői tevékenységének emlékére elismerésben részesült Kocsmáros András, aki napjainkig aktív játékvezető. 2020-ban ötletgazdája és egyik szervezője volt az első megyei strandtornának. Jelenleg a vármegyei szövetség fegyelmi testületének a tagja. Játékvezetői pályafutása alatt Ungvári Sándorral és Nagy Lászlóval működött magasabb szinten, utóbbival 2004-től voltak az első osztályú keret tagjai, 2009-ben Magyar Kupa elődöntőt vezettek Győrben. Élete első és utolsó élvonalbeli mérkőzését (2004 és 2009) Debrecenben vezette.
Az estet vacsorával és egy jóízű beszélgetéssel zárta a társaság.